Telefonszámunk: 1-472-0679

Haladó szűrés sorozat – Ismétlődések eltávolítása

2013-12-28 - horvimi - Kategória: Adatkezelés - Szűrés
Hivatkozott Excel verzio: Excel 2007 Excel 2010 Excel 2013

A haladó szűrő eszközt érdemtelenül kevesen ismerik. Többet érdemelne. Emiatt egy sorozatot indítok a lehetőségeiről. Volt már szó korábban róla, de úgy döntöttem, még egyszer nekifutok. A haladó szűrőt speciális vagy irányított szűrőnek is szokták nevezni. Az autoszűrővel egy lépésben nem megoldható, összetettebb szűrésekhez, illetve a gyakran ismétlődő, akár egyszerűbb szűrésekhez használjuk.

Lényege, hogy a szűrendő táblázaton kívül egy külön tartományban fogalmazzuk meg a szűrési feltételeket, majd a haladó szűrő párbeszédében megadjuk a feltételtartomány helyét,  pár dolgot még beállítunk, és kész!

A haladó szűrő előnyei

  • Bonyolultabb szűrésekre is alkalmas egy lépésben
  • Az eredmény akár azonnal új helyre másolható, akár másik lapra
  • A szűrési feltételeket tároljuk, nem kell folyton megcsinálni, kitalálni
  • Az eredményből kiszűrhetjük a szükségtelen oszlopokat (Projekció)
  • Szűrés közben az oszlopok sorrendjét is módosíthatjuk

A cikksorozat tagjai

Ismétlődések eltávolítása (Remove Duplicates)

Gyakori feladat, hogy egy listából, amiben ismétlődő elemek is vannak, képezni kell egy olyan listát, amiben minden elem csak egyszer szerepel. Ezt a listát hívjuk egyedi (Unique) listának.

egyedi-lista

Erre a feladatra több megoldás is létezik.

  • Haladó szűrés speciális esete
  • PVOT tábla speciális esete
  • Excel 2007-től külön gomb van rá

Melyiket használjam?

Ha Excel 2007-nél korábbi verzió esetén az első két megoldás jöhet számításba. Ha Excel 2007 után vagyunk, akkor viszont attól függ, hogy a táblázat egy vagy több oszlopból áll, illetve attól, hogy az eredeti listát is meg szeretnénk-e őrizni. Az is szempont lehet, hogy a folyamatot esetleg akarjuk-e automatizálni, azaz makrózni.

Megoldás a haladó szűrővel

  1. Kijelöljük az eredeti listát
  2. Adatok->Speciális (Advanced) szűrő
  3. Nem adunk feltételt (ha minden elem kell)
  4. Beállítjuk, hogy helyben vagy más helyre szűrjön
  5. Csak az egyedi rekordok (Unique records only)
    csak-az egyedi-rekordok

Minden egyéb pontosan ugyanúgy működik, mint ahogy a többi leírásban olvashattad, azaz szűrhető helyben is, az eredmény tehető azonnal másik munkalapra, használhatók nevek a forrásokban, és akár még feltétel is adható.

Letölthető munkafüzet

iranyitott-szuro-peldak

Mindez működés közben

A videóban természetesen szó lesz a másik két megoldási lehetőségről is

  • Egyedi lista készítése

Vélemény, hozzászólás?